SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG

Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)

 
Munkálatok

HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek

13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban

PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan

COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan

 
Partnerek

Ha szeretnél a cserék közé jelentkezni, akkor azt a chat hiánya miatt csak mailban teheted meg: selenabomb@gmail.com. Ha szünet, zárás vagy hírek hiánya miatt lekerültél, akkor az ikonok alatt találod az oldalad címét, linkeletlenül.

   

   

   

12/8 hely szabad

 
Aktuális

 
Infóbox
Szerkesztő: Mia
Téma: Selena Gomez
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
 
Instabox

@selenagomez

 
Archívum
Friss bejegyzések
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
 
Látogatók
Indulás: 2011-03-15
 

Hírek
Archívum - 2017. augusztus

Insta cukiság

2017.08.20. 14:02, Mia

Ez egy rendívüli bejegyzés, ugyanis The Weeknd annyira cuki képet osztott meg az instastoryjába, hogy muszáj látnotok!! Kattintsatok a képre! :3

Selena moziban járt

2017.08.20. 08:09, Mia

Ezeket a képek akkor készültek, amikor tegnap Selena elhagyta a The Dome Entertainment Centerben található ArcLight Hollywood nevű mozit Los Angelesben, Kaliforniában. Örömünkre rengeteg nagyon jó minőségű kép készült, amiket már meg is találtok az oldal galériájában!

   

Kiegészítés:ez a videó pedig ma, augusztus 20-án, pár órája került fel a Mostelegantprincess youtube csatornára! :)

Selena hasonmása

2017.08.19. 11:46, Mia

Egy nagyon érdekes dolgot találtam ma, reggel facebookoztam, amikor valaki megosztott egy cikket, valami olyasmi volt a címe, hogy "Lesokkolta a világot Selena hasonmása". Nagyon kíváncsi lettem, egyébként semmit ilyesmit nem szoktam megosztani, de ha Selenáról van szó, akkor bármit meg teszek! :D Hogy miről is van szó?

Van egy mexikói lány, Sofia Solares, aki májusban töltötte a 23. születésnapját, fodrász és már régóta rendelkezik instagram fiókkal, régóta töltöget fel magáról képeket, azonban az emberek csak most figyeltek fel arra, hogy teljesen úgy néz ki, mint Selena Gomez. Természetesen Selena a példaképe és nagyban befolyáslja a külsejét, hogy még inkább az énekesnőre hasonlítson. A képre kattintva megtaláljátok az instagram profilját, nézzétek meg a képeket, ti is le fogtok döbbenni! :)

Fetish, a forgatás

2017.08.18. 17:04, Mia

Tegnap került fel az a színfalak mögötti videó a hivatalos SelenaGomezVEVO youtube csatornára, ahol betekintherünk egy kicsit a forgatás részleteibe. :)

Modul frissítések

2017.08.16. 14:14, Mia

Hello. (: Ma is csak a modulokkal foglalkoztam eddig, már a munkahelyemen elkezdtem átírni őket, amikor haza értem, már csak a képeket kellett beilleszteni, úgyhogy az eddig is melévő modulok közül ezeket írtam át, és cseréltem le a képeket:

- Párkapcsolatai
- Justin tetoválást csináltatott
- Érdekes hajviseletek
- Érdekességek

Képek a rajongókkal

2017.08.16. 09:34, Mia

Selena tegnap, augusztus 15-én Santa Monicában járt, ahol rengeteg rajongó vette őt körbe, a mi kedvencünk pedig nagy örömmel fogadta őket, így készült is néhány telefonos kép ez idő alatt, amiket az oldal galériájában meg is nézhettek! :)

   

Coach

2017.08.14. 19:29, Mia

Még csak most volt időm feltölteni ezeket a fantasztikus "színfalak mögötti" Coach képeket az oldal galériájába, amik éppen akkor készültek, amikor Selenáék tervetek. Imádom, annyira cuki ebben a cápás kötött pulcsiban! :D <3

   

Átalakítás

2017.08.14. 17:47, Mia

Sziasztok! :) Most értem haza a munkából és annyi dolgom lenne mind itthon, mind az oldalon, így gondoltam, hogy gyorsan írok egy bejegyzést, viszont lehet, hogy szedett-vedett lesz. A lényeg, hogy elkezdtem az átalakítást, ami annyit jelent, hogy új kinézet van, egy új kóddal, már elkészült két új modul, ezenkívül a régieket bővítem, pl volt egy 'Megjelenéseken' modul, amiben 10x10-es képek voltak, még csak Selena feje sem volt a képeken látható, ami annak tudható be, hogy kb amikor létrehoztam az oldalt, akkor kerülhetett fel a modul is, és hát teljesen más volt az elvárás akkor, mint most, így minden újra szeretnék alkotni.

Megjelenéseken
Fellépéseken
Peace
Apple termékek
Díjak
Jelölések

A másik dolog pedig, hogy rengeteg értelmetlen modul van még most is, de mivel régen dolgoztam vele, és régen azok voltak a jók, így nem akartam kitörölni, egyfajta emlék. Gondolok itt a 'Peace'-re, vagy bármire, amiben van néhány kép, de úgy tartalom igazán nincs, tehát ami hülyeség, úgyhogy frissítek a képeket és a szöveget, de maga a modul marad.

Új partner ikonok vannak, ugyanis voltak olyan oldalak a cserék közt, akik már nem is szerkesztenek, vagy az oldal sem létezett már, rég levettek stb., meg mivel a bal oldal szélessége változott, így az ikonok eltörpültek.

Most egyenlőre nem jut eszembe több, de biztos vagyok benne, hogy észre fogjátok venni a változást! :)

InStyle magazin

2017.08.12. 14:14, Mia

Selena Gomez került az InStyle magazin 2017 szeptemberi számának borítójára, ehhez a számhoz pedig gyönyörű képek készültek az énekesnőről, HQ minőségben, amiket az oldal galériájában vagy a képre kattintva megtaláltok! :)

   

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon