Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|
HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek
13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban
PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan
COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
Instagram jelölés2014.10.07. 09:31, Mia
Selena közeli barátja, Eli Mizrahi közzétett egy képet az instagram oldalán, amin Selena társaságában látható és csak annyit fűzött hozzá, hogy "#selfie". Egyébként Elit több sztárral együtt is láthattuk már, mint például Irina Shayk, Lydia Hearst, Bella Throne vagy Cara Delevinge.
Közösségi posztok2014.10.01. 20:35, Mia
Selena tegnap, azaz szeptember 30-án két képet is közzétett a közösségi oldalain. Az elsőhöz nem írt semmit, csak megjelölte azt a két embert, akivel látható: "@mirthamichelle @eli_miz" a másodikhoz pedig ennyit fűzött: "köszönöm @degrisogono_official és Fawaz Gruosi a party ékszereimet #PFW"
A hét legnépszerűbb celebfotói2014.09.29. 14:36, Mia
Stúdió, selfiek, shopping és turnézás: kedvenc sztárjaink most sem tétlenkedtek, ha képek feltöltéséről volt szó! Lássuk Selena Gomez heti posztját. :) Bár a színésznő a hét elején gyengélkedett, hiszen megfázott egy kicsit, most már sokkal jobban érzi magát. Tökéletes outfitjéről út közben posztolt egy selfie-t, és több mint 1 millió lájkot kapott rá. /Staritry/
Instagram posztok2014.09.22. 13:29, Mia
Selena szeptember 22-én két képet töltött fel a közösségi oldalaira. Az elsőhöz ezt írta: Betegen keltem. Az én napom. A másodikhoz pedig: De felkötöttem a hajam, hogy így jobban érezzem magam. #rayésazőbanje (Ray Ban napszemüveg)
Instagram poszt2014.09.17. 10:56, Mia
Mint láthattátok, Selena hajstílusa megváltozott és erről két képet is posztolt az instagram oldalán! :) Szerintetek jobban áll neki a frufru? :)
Közösségi posztok2014.09.14. 09:25, Mia
Selena újabban két képet osztott meg velünk a közösségi oldalain, ebből már egyet el is hoztam nektek, most viszont olyan képek következnek, amiket mások töltöttek fel a társaságában. Ja és érdekesség, hogy elvileg az utolsó kép Justin Bieber telefonjáról készült, és a háttere Selena. :)
Közösségi poszt2014.09.13. 17:43, Mia
Selena Gomez pár perce osztott meg velünk egy képet a közösségi oldalain, amihez csak annyit írt, hogy "tegnap este". :)
Közösségi posztok2014.09.04. 21:26, Mia
Selena félórája egy képet osztott meg velünk közösségi oldalain, de nem fűzött hozzá semmit.. :)
Közösségi posztok2014.09.04. 21:26, Mia
Selena félórája egy képet osztott meg velünk közösségi oldalain, de nem fűzött hozzá semmit.. :)
| |
|
|