Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|
HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek
13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban
PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan
COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
LAX repülőtér2015.03.10. 11:47, Mia
Mint tudjuk, idén annyira nem voltak szerencsések a paparazzik, ugyanis alig készült Selenáról fotó az utcán, most viszont látták elhagyni a LAX repülőteret, tegnap, március 9-én, os Angeles, Californiában. Összesen 100db HQ minőségű kép készült, amiből a HeySelena galériájában nézhettek meg pár darabot. :) Selena most is gyönyörű és stílusos volt, örülök, hogy újra vannak róla hírek és, hogy ennyire boldog a képeket! :)
A források szerint Selena Párizsba utazott a divathét miatt, Paris Fashion Week nevű eseményen.
Pizzasütés2015.02.13. 13:30, Mia
Selena tegnapelőtt, február 11-én ellátogatott Atlantába, azon belül az Antico pizzériába és pizzát sütött Paul Rudd és Giovanni társaságában. Giovanni (az Antico pizzéria tulajdonosa) és Selena is megosztott egy képet, amihez azt írta, hogy most tanulja, hogy hogyan kell a világ legjobb pizzáját elkészíteni! :)
Instagram jelölés2014.10.07. 09:31, Mia
Selena közeli barátja, Eli Mizrahi közzétett egy képet az instagram oldalán, amin Selena társaságában látható és csak annyit fűzött hozzá, hogy "#selfie". Egyébként Elit több sztárral együtt is láthattuk már, mint például Irina Shayk, Lydia Hearst, Bella Throne vagy Cara Delevinge.
| |
|
|