Selena Gomez 1992. július 22-én született Grand Prairieben, Texasban, Ricardo Joel Gomez és Amanda Dawn Cornett egyetlen gyermekeként, mikor még Mandy csak 16 éves volt. Amikor megszületett, egy Selena Quintanilla-Pérez nevű énekesnő után kapta a nevét. Selena első nagy szerepe a 'Barney és barátai' című sorozatban történt, 2002-ben, Giannát alakította, majd kisebb szerepeket követően a nagy áttörést a Disney Channel egyik sorozata, a 'Varázslók a Waverly helyből' hozta meg neki, 2007-ben, öt éven keresztül alakította Alex Russo szerepét, ekkora már 15 éves volt. Közben kisebb-nagyobb szerepei voltak filmekben, sorozatokban egyaránt, 2009-ben megjelent első albuma is, ami a 'Kiss & Tell' nevet kapta. Három albumig és három szólóalbumig meg sem állt, utoljára a 'Revival' jelent meg 2015-ben, majd 2016 májusától elindult a Revival Tour, de Selena ebben a pillanatban is éppen dolgozik valamin. :)
| |
|
HOTEL TRANSYLVANIA 3
Típus: Mesefilm
Selena mint: Mavis szikronhangja
Kiadás dátuma: 2018. július 13.
Státusz: Előkészületek
13 REASONS WHY
Típus: Sorozat
Selena mint: Az alkotó
Kiadás dátuma: 2017. március 31.
Státusz: Kazetták folyamatban
PUMA
Típus: Ruházati cég
Selena mint reklámarc
Megjelenés: Folyamatosan
COACH
Típus: Ruházati cég
Selena mint modell, tervező
Megjelenés: Folyamatosan
| |
|
Nyitás: 2011. március 15.
Címváltás HeySelenáról: 2017. október 18.
Elérhetőség: selenabomb@gmail.com
Kredit: LindaDesign | Efruse
Szolgáltató: G-portál | SoSugary
Az oldal nem áll kapcsolatban Selena Gomezzel, hozzátartozóival, vagy ismerőseivel. Ez egy magyar rajongói oldal, ahol minden modul saját írású és fordítású, ami pedig mégsem, ott feltüntettem a forrást. Az oldal célja, hogy elsőként értesülj az énekesnővel kapcsolatos hírekről.
| |
|
2019.01.12. 17:34
2018.07.22. 05:55
2018.07.13. 09:32
| |
|
|
|
iHeartMedia 20152017.06.09. 22:31, Mia
Instagram posztok2015.03.28. 10:36, Mia
Sleena két képet osztott meg velünk, az instagram oldalán. Az egyik kép a 2012-es Elle magazin fotósorozatából való, a másikat pedig az "In Dubious Battle" forgatásán készítették a csapattal. :)
V Magazin fotózás 22015.02.20. 13:25, Mia
Egyszer már elhoztam nektek a 2015 márciusi V Magazin fotósorozatot, de ott csak hét darab képet láthattatok, most viszont találtam egy másik galériát, amiben több kép van feltöltve. Az első képre kattintva egy olyan albumba kerültök, ahol a magazin scanneket nézhetitek meg, a másodikon viszont kilenc darab HQ minőségű képet találtok a fotósorozatból. Imádom ezeket a képeket, Selena annyira gyönyörű és egy új oldalát mutatta meg a rajongóinak! :)
Adidas NEO fotózás2015.02.07. 14:51, Mia
Négy darab kép került elő eddig a 2015 tavaszi/nyári Adidas NEO fotózásról, viszont annyira frissek, hogy galériákban még nem találtam meg, ezért csak így új ablakban linkeltem nektek. Sajnos nagyon rossz minőségű mind, de remélem hamarosan kapunk jobbakat! :)
Később: Egy oldalon végre feltöltésre kerültek a képek, így már galériába irányít a link, viszont a minpségül változatlan. Mostmár nyolc darab képet nézhettek meg. :)
Selena instagram2014.11.02. 10:12, Mia
Mivel mostanában egy kicsit elhanyagoltam az oldalt és már amúgyis nagyon rég hoztam nektek instagramos posztokat, úgy döntöttem, hogy belinkelek nektek két képet Selena profiljáról és rákattintva megnézhetitek a mostanában feltöltött összes képét. :)
We Day2014.10.23. 13:01, Mia
Felkerültek a várvavárt képek a tegnap, október 22-én megrendezett We Day-ről, a Rogers arénában, ahol Jennifer Lopez is fellépett. :) Mint már említettem, Selena műsorvezető volt, ebben a gyönyörű pink ruhában. <3 A nap folyamán több ezer kép készült, én viszont egy olyan galéria linkjét hoztam el nektek, ahova 90darab HQ minőségű kép került fel. Nézzétek meg.
s
Instagram2014.10.21. 08:38, Mia
Egy képpel bővült Selena instagramja és a fotóinak száma, ugyanis ez a csodálatos, HQ minőségű, elég nagy felbontású kép jelent meg a napokban. :)
E
Instagram fotósorozat2014.10.20. 14:35, Mia
Selena a közösségi oldalain megosztotta velünk/rajongóival ezeket a gyönyörű képeket, amelyeket sajnos csak fekete-fehérben láthatunk! :) Az utolsó pedig a színfalak mögött készült, még amikor a sminkesek dolgoztak raja. :) <3
Adidas NEO Label2014.09.13. 15:39, Mia
Újabb képek kerültek elő még az Adidas NEO Label fotózásról, valamint a szeptember 3-án lezajlott New Yorki divatbemutató rendezvényről készült egy színfalak mögötti videó, amit itt megnézhettek. :)
És az ígért videó:
| |
|
|